[LAP TETEJÉRE]

Bevezetés

A folyamatos süllyedéséről ismert város Veneto tartomány székhelye. A város történelmi jellegének köszönhetően évente mintegy 10 millió turista látogatja meg. Velence a középkorban jelentős kereskedelmi csomópontnak számított, így a város már évszázadokkal korábban is közkedvelt úticélpont volt. A legtöbb turista a karnevál idején érkezik, de a Velencei Filmfesztiválra is sokan érkeznek. Húsvét és október között Velence olyan, mint egy nyüzsgő méhkas, a város szűk, kanyargó utcáit megtöltik a turisták. A szigeten álló város 7 km2, de törvényhatósága alá további területek is tartoznak, mint például: Burano, Murano, Torcello. Velence, a "Lagúnák királynője"milliárdnyi fa cölöp segítségével emelkedik ki a tengerből, melyeket a Dolomit hegység erdeiből vágtak ki. A cölöpöket az iszap alatti agyagba és a hordalékba erősítették bele, majd a tetejükre márványt réteget raktak, amely nem engedette át a nedvességet. A levegőmentes, vízzel átitatott fenékréteg megállította a korhadást, így maradhatott fent az alapzat évszázadokon át. A város hangulata lenyűgöző, a történelmi negyed magával ragadja a látogatót. A turistákat a szűk utcák, a régi házak, a hatalmas kupolák a látogatók többségét lenyűgözi, ám néhány látogatóban hiányérzetet kelt. A mesebeli várost legtöbben úgy képzelik el, hogy a régi, klasszicista, barokk és reneszánsz épületek felújítva pompáznak majd, ám ez sajnos nem így van. Az épületek többsége több száz éves, és látszanak rajtuk az idő nyomai. A velencei sétánk alkalmával láthatunk olyat is, hogy a szűk kis utca felett, két házat összekötő madzagon száradnak a helybeliek ruhái.

[LAP TETEJÉRE]

Történelem

[LAP TETEJÉRE]

Letelepedés

Az 500-as években a népvándorlás zűrzavara elől egyre többen menekültek a lagúnák szétszórt szigeteire, ahová már nem ért el a szárazföldet meghódító lovas népek tényleges hatalma. A letelepültek itt halászattal és sólepárlással keresték kenyerüket, korszerűen művelték szigeteik földjeit és vezetőiket, a tribunokat maguk választották.

Néhány száz év alatt a primitív közösség már nagyobb egységbe tömörült, a szigetek benépesültek, kénytelenek voltak a lagúnák rovására terjeszkedni, feltöltve azok vízét a behordott földdel, ideszállított kövekkel. A szigetek közti szorosok csatornákká kezdtek szűkülni, a mai városközpontban, a Rialto szigeten kialakult a város magja. A lakosság osztályokra kezdett tagozódni. A halászok és hajósok élénk kereskedelmi forgalmat teremtettek a Lombardiai-síkság és a szemben fekvő dalmát partok között, gazdag kereskedődinasztiák nőttek fel. A szigeteket kormányzó tribunok rendszerint a legtekintélyesebb 20-30 családból kerültek ki. E közösség azonban állandó hadakozásra kényszerült az isztriai és dalmát kalózokkal szemben, s emellett hol a frank Kis Pipin király, hol a ravennai bizánci császári helytartóság ellen kellett védekeznie.

A közös érdekek szorosabbra kovácsolták a szigetek közösségeit, a communákat, tribunjaik 697-ben közös vezetőt választottak, Paulicius Anafestust, az első dózsét s ezzel megkezdődött a Köztársaság 1100 évig tartó külön élete. A főbb kérdéseket eleinte a népgyűlés, az arengo döntötte el, de az urak már kezdettől fogva szilárdan a patrícius családok voltak. A következő századokat a hatalomért folyó éles harcok jellemezték a patríciusok és a dózsék között, 150 év alatt 20 dózse fordult meg Velence trónján.

Eközben a város tengeri hatalommá fejlődött: a IX. században kereskedelmi kapcsolatai már a Keletrómai Birodalom egész területét behálózták, sőt az arab államokra is kiterjedtek.

[LAP TETEJÉRE]

A Velencei Köztársaság (Serenissima Repubblica di Venezia)

827-ben hazahozták Szent Márk evangélista hamvait Egyiptomból. Ő és szárnyas oroszlánja azóta Velence szimbólumává nőtt, maga az állam Szent Márk Köztársaságnak nevezte magát. A 10. században az irányítást a Nagytanács vette át; a dózse mellé 6 tagú testületet állítottak, a signoriát, az igazgatási teendőket a procuratorok, az igazságszolgáltatást egy 40 tagú testület látta el. A Keletrómai Birodalom a normannok ellen nyújtott segítség fejében 1080-ban egész Dalmáciát és Isztriát Velence birtokába adta. A város igazi felvirágzását azonban mégis a keresztes hadjáratok hozták meg. Velence növekvő hatalmi súlyát mutatja, hogy a pápa és a német-római császár küzdelmében III. Sándor pápát segítette győzelemre. A város legnagyobb zsákmányát 1204-ben ejtette, mikor a 90 éves Enrico Dandolo a IV. keresztes hadjáratban keresztes lovagokkal megegyezve meghódította Konstantinápolyt. A kereskedelmi jogot ekkor Velence kapta meg, gyarmataivá váltak az Égei-tenger szigetei Krétával együtt. Bizánc számtalan kincse a városba került. 1297-től 1319-ig kialakult a velencei arisztokratikus jellegű államszervezet. A régi város bizonytalan talajra épült faházait időszakonként óriási tűzvészek pusztították el. A gazdaggá vált Velencében kő- és márványépületeket emeltek helyükbe a talajba sűrűn vert cölöpök ezrein. A dalmát partok tölgyei és fenyvesei mellett Libanonból hoztak cédrusokat, hogy a középkor legpompásabb városa felépülhessen. A zsákmány felébresztette a másik hajósállam, Genova irigységét, amely mindeddig eredményesen kereskedelmet folytatott Bizánccal, és telepei a Krím-félszigetig értek. Velence azonban kisemmizte társait, s között megkezdődött a két tengeri köztársaság több mint 100 évig tartó háborúja, melynek 1381-ben a chioggiai csatával szakadt vége, Genova vesztett. Az 1400-as években így Velence hatalma tovább növekedett: 45 csatahajóval és gályáival a tengerek urává vált, állami bevétele 1 400 000 arany volt. Egy szép patríciuslány házassága révén kezébe jutott a Ciprusi Királyságot. Jogara alá hajtotta Észak-Itália valamennyi gazdag városát, köztük 1406-ban Vicenzát, Padovát, Veronát. 1421-ben hatalma alá került Dalmácia. Még Miksa német-római császár és a pápa nagyhatalmi vetélkedését is sikerült saját javára fordítania. 1454-ben az öt hatalom, Velence, Firenze, Milánó, Nápoly és a Pápai Állam Lodiban 25 esztendőre békét kötött. A háttérben azonban már sokasodtak azok a tényezők, melyek Velence hanyatlásához vezettek: mikor a törökök elfoglalták Konstantinápolyt, a Kelettel kiépített kereskedelmi kapcsolatok meglazultak, majd 1570-ben a törökök elfoglalták Ciprust is. Több természeti csapás sújtotta a várost, így két tűzvész 1574-ben és 1577-ben. 1575-ben szörnyű pestisjárvány tizedelte meg a lakosságot (negyedrészét elpusztította), majd 1630-ban egy újabb járvány 40 000 ember életét követelte. E csapások sokasága megtörte a Velencei Köztársaságot. A XVII. század során már világossá vált, hogy a tengeri forgalom az óceánokra tolódott, ahol más hatalmak szerezték meg a vezetést. Mikor a törökök 1718-ban Görögország visszavételére indultak, Velence végleg elvesztette gyarmatait.

[LAP TETEJÉRE]

Francia és Habsburg uralom alatt (1797-1866)

Bucintoro, a dózse ünnepi hajója, melyet Napóleon hadai az Arzenálban elsüllyesztettekA köztársaságot Napóleon, a forradalom tábornoka eltörölte: 1797. május 17-én a hadvezér minden ellenállás nélkül vonult be a városba. A Nagytanács azzal vélte menteni a menthetőt, hogy feloszlott és hatalmát átadta a népnek, a Szent Márk téren nagy ujjongás közben elégették az Aranykönyvet, s leverték a feljelentések bedobálására szolgáló oroszlánfejet. Az 1797-ben megkötött Campo Formió-i béke értelmében Napóleon előbb az osztrákoknak engedte át Velencét. 1798-ban elhagyva a várost, a francia csapatok kirabolták az Arzenált, elsüllyesztették a hajóhadat, s számos műkincset Párizsba vittek magukkal. Egy 1805-ben Pozsonyban született békemegállapodás után visszakerült Itáliához, az Olasz Királysághoz. Azaz Velence második francia megszállása 1806-tól 1815-ig tartott. A királyság Napóleon mostohafiának (EugÁ¨ne Beauharnais) az uralma alatt állt, aki alkirályként vezette államát. Ekkor bezáratták a scuolákat, az ipartestületeket, 48 kolostort és 26 templomot (köztük 49-et teljesen megsemmisítettek). A műkincseket széthordták, jelentős részét pedig elégették, feldarabolták. Napóleon bukása után a város ismét az osztrákok birtoka lett. 1848-ban itt is volt egy népfelkelés, melynek eredményeképpen Manin Daniel vezetésével kikiáltották a Köztársaságot, de Radetzky marsall 1849. augusztus 21-én elfoglalta a várost. Velencét érte ekkor a történelem első légitámadása, léggömbökről bombázták a másképpen bevehetelen települést.

[LAP TETEJÉRE]

Az Olasz Királyság és Olaszország Velencéje (1866 után)

Velence 1866-ban csatlakozott az Olasz Királysághoz. Az I. világháborúban ugyancsak többszáz bombatalálat érte, ám műemlékeiben sok kár ennek hatására nem keletkezett. Az 1920-30-as esztendőkben óriási építkezésekbe fogtak, ekkor született hatalmas kereskedelmi kikötője Margheránál illetve kőolajfinomítója is. Ezer éves hatalma lehanyatlott bár, ma már a művészek és a turisták kedvelt célpontjává, Veneto régió és Olaszország legkeresettebb természeti-kulturális látnivalójává vált.

Gőgös Velence oly kihalt: a téren
zenétlen csönd, a báli fény kilobbant.
Ódon kapuk lépcsőzetére, roppant
márványokon a hold suhan fehéren.
Okeanost ríkatja a kanális.
Ő futna örökifjú szenvedéllyel
s menyasszonyát csókjával öntené el,
de a falakra loccsan zúgva máris.

(Eminescu: Venetia, ford. Dsida Jenő: Velencei szonett)

 

[LAP TETEJÉRE]

Földrajz

[LAP TETEJÉRE]

Velence a lagúna királynője

Velence létrejötte mind a természet mind az ember munkájának köszönhető, ám a környezeti feltételeket a természeti tényezők alakították ki: a lagúnák és szigeteik a jégkorszakbeli hatalmas folyamáradatoknak és a tenger munkájának állandó összecsapásából származnak. Az Alpokból lezúduló, gleccserek által szaggattott kövek, törmelékek elérték a tengert, amit az Adria hullámai a part előtt teregettek el - így a nyílt tenger és a partok lapályaiba nyúló sekélyebb tengerrész között hosszú szigetek és nagy turzások jöttek létre. Így született meg a lagúna, mely 6-10 km szélességben ékelődik a nyílt tenger és a szárazföld közé.

A lagúna a part felé mindinkább elmocsarasodik, ez az ún. holt lagúna. Másik részébe viszont bejut a tenger kisméretű apálya és dagálya, a mivel vize együtt él az Adriával, így nem mocsarasodik el. Ez utóbbi az élő lagúna - s ebből született, nőtt ki Velence. A holt lagúna csak tavaszi áradások idején áll víz alatt, míg az élő lagúna egész esztendőben. A középkorban számos apró sziget benépesült s kisebb települések jelentek meg, kolostorok épültek rajtuk. Mára már ezek nagy része egyáltalán nem látható. Csupán néhány sziget maradt lakott, ahová hajón vagy menetrend szerinti közlekedési eszközökkel lehet eljutni.

A lagúnát a Lido és Pellestrina homokzátonyai választják el a tengertől. Három csatornája, kijárata a tenger irányába a Porto di Lido, a Porto di Chioggia és a Porto di Malomocco. A lagúna kiterjedése mintegy 50 km², vize legtöbb helyen sekély.

 

[LAP TETEJÉRE]

Éghajlata

A város klímáját a tenger határozza meg. Bár télen előfordulhatnak hideghullámok, nyáron pedig kánikula, a tenger felől szinte mindig érkezik friss szél. Téli időszakban néha sűrű tengeri pára burkolja a várost.

[LAP TETEJÉRE]

Magas vízállás

Velence jellegzetessége a magas vízállás (acqua alta). Évente több alkalommal is előfordulhat november és április között, hogy ár önti el a város mélyebben fekvő részeit.

Míg 1966-ban 200 cm-vel, addig 2000-ben 144 cm-rel emelkedett az átlagos fölé a lagúna vízszintje. Csak egyetlen esztendőben, 1996-ban több mint 100 alkalommal öntötte el a 80 cm-es vagy ennél is magasabb acqua alta ("magas víz") a Szent Márk teret illetve Velence alacsonyabban fekvő részeit.

Velence két állandó veszélyforrása ma az eliszaposodás és az acqua alta. A 20. század második felében a környék vegyiüzemeinek, kőolaj-finomítójának környezetszennyezése és a közlekedési eszközök légszennyezése miatt egyre gyorsuló ütemben zajlik a város építészeti emlékeinek pusztulása, süllyedése.

A lagúna vízállását állandó megfigyelés alatt tartják, közvetlen fenyegetés esetén szirénák szólalnak meg a városban. A Szent Márk téren (Piazza San Marco), a megállóknál és a forgalmas helyeken járópallókat fektetnek le. Gumicsizma nélkül szinte lehetetlenné válhat a gyalogos közlekedés.

[LAP TETEJÉRE]

Velence védelme

A "murazzi", mely 200 évig védte Velencét a tengertőlVelence megmentése szinte évszázadok óta fontos kérdést jelentett a városlakók számára. Nem csupán magát a központot, a történelmi centrumot próbálták védeni, hanem a teljes lagúnarendszer megmentését célozták meg.

[LAP TETEJÉRE]

Csatornák építése

A Velence körül épített csatornák egy része a XIV-XV. századból származik. Az Adriába csak három csatornán engedték be az iszapban gazdag folyók vizét a közelben, s az is állandó ellenőrzés alatt folyt. 1501-ben létrejött egy bizottság, a Magistrato alle Acque, mely máig ellenőrzi a lagúnába jutó iszap mennyiségét.

[LAP TETEJÉRE]

Murazzi

A legújabb korig hatásos védekezőrendszert hozatott létre a Köztársaság, amikor 1782-ben felhalmozott isztriai terméskövekből 15 kilométernyi, ún. "murazzi"t, azaz falat alkottak, amely megbízható hullámtörőként működött majdnem 200 esztendőn át. 1966. november 4-én azonban a rendszer felmondta a szolgálatot, s ekkor óriási áradás lepte el a várost. A történelmi központ 1,40 m magasságig került víz alá.

[LAP TETEJÉRE]

Kormányvédelem

Az olasz kormány 1973-ban törvényben rögzítette a város védelmét. 1984-ben e törvény hatályát megerősítették.

[LAP TETEJÉRE]

UNESCO-védelem

Velence és lagúnája 1987-óta az I-es, II-es, III-as, IV-es, V-ös és VI-os kritériumok alapján a Világörökség részét képezi. Megmentésére évről évre újabb és újabb ötletek születnek, de eddig még nem tudták megállítani a város süllyedését. Az UNESCO helyi intézménye a Szent Márk tér 63. számú épületében kapott helyet.

Mo.S.E.-terv (MOdulo Sperimentale Elettromeccanico) (2003-2014)

A Mo.S.E. működési vázlata
A: lagúna
B: nyílt tenger
1: meder
2: zsilip
3: sűrített levegő
4: kiszorított víz

A terv része 79 felfújható gátmodul láncolata, mely együttesen meggátolja, hogy a lagúnába a víz Velence három tengeri bejáratánál bejuthasson. A gátakat akkor fújják fel, ha a tengerszint helyben jelentős mértékben emelkedik. Egyenként 20 m széles, 20-30 m magas illetve 4-5 m vastag modulok alkotják a védőláncot.

"Az 1988-ban született »Mózes-terv« mozgatható (szükség esetén a vízszint fölé magasítható) gátakkal zárná el a lagúnát az Adriától, de ez több milliárd dolláros beruházást igényelne, s a környezetvédők szerint megzavarná a lagúna ökológiai egyensúlyát" - olvashattuk a Britannica Hungarica világenciklopédiában (39.old.). A terv anyagi források miatt váratott magára. Emellett több ellenzője is akadt. A város lakói évek óta tüntetésekkel kívánják felhívni a figyelmet e projekt megvalósíthatalanságára vagy káros hatásaira.

"...a kormány hozzáfogott a Moise (Mózes-terv) nevű velencei árvízvédelmi program megvalósításához, amelynek keretében 78 mobil töltést építenek összesen mintegy 2 kilométer hosszúságban a lagúnák bejárata körül. A munkálatok 2003-ban kezdődtek, és a tervek szerint 2012-ben fejeződnek be. Velencét 1993 és 2002 között több mint ötven áradás sújtotta, s a város 23 centimétert süllyedt a XX. században" - jelentette a National Geographic híradása 2006 decemberében.

[LAP TETEJÉRE]

További a lagúna illetve a műemlékek megmentését szolgáló intézmények:

Velence Veszélyben Alapítvány (British Centre, Campo San Luca),
Világ Műemlékei Alapítvány (Venezia, Castello 3701.),
Centro Europeo di Formazione degli Artigiani (San Servolo szigete).

[LAP TETEJÉRE]